A LAK

Ket evvel ezelott koltoztunk a LAKba. Nem volt egyszeru menet. Februarban vettuk meg a hazat es juniusban kaptuk meg a kulcsot. Bizonyara nem en vagyok egyedul azon a velemenyen, hogy a britek malma nagyon lassan orul.

De kanyarodjunk vissza a cimszereplohoz. A LAK egy harom haloszobas 100 eves sorhaz. (Errefele nem negyzetmeter alapjan hirdetik az ingatlanokat, hanem haloszobak szama szerint. ) Elso latasra beleszerettunk, habar tudtuk, hogy rengeteg munkank lesz vele. Falat bontottunk, falat raktunk, pincet astunk, kertet epitettunk.

Mostanra kezd olyanna valni, mint amilyennek azt megalmodtam: Vilagos, tagas nappali, sok -sok konyvespolccal, jatszosarokkal; gyonyoru konyha fa butorokkal, vidam csempevel a falon es hatalmas etkezoasztallal kozepen; tiszta, tagas furdoszoba, elegendo taroloval es harom kenyelmes haloszoba, mely pihenohelyul szolgal a csaladomnak es az alvovendegeinknek.

A kertunk lapos! Aki jart mar Walesben az tudja mekkora kincs egy olyan darab fold, ami nem a domboldalon van. Talan itt ment vegbe a legtobb valtozas. Felszedtuk a diszkavicsot (62 zsak szamolasanal feladtam, pedig kb meg csak a fele volt akkor osszeszedve), elbontottunk egy duledezo uveghazat, kiutottuk a hatso kofalat es parkolot epitettunk a helyere, valamint uj keritest es kaput epitettunk. Az egeszben az a legertekesebb szamomra, hogy mi magunk csinaltuk, szuloi es barati egyuttmukodessel. Mi hordtuk a tormeleket es a sok hulladekot a szemettelepre megszamlalhatatlan fuvarral, mi pingaltuk estenkent a falakat, vagy csakanyoztuk az agyagos foldet a pinceben. Naprol-napra jobban megszerettem a hazat, mert azt ereztem, hogy egymasert vagyunk, o ertunk es mi erte. A mai napig szeretem szepitgetni, minden este boldogan ulok le a suppedos szonyegre a kislanyommal jatszani, vagy boldogan bujok ferjemhez a kenyelmes kanapen. Ez egy tokeletes otthon nekunk.